Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium logó

Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium

Interdiszciplináris szakmai közösség Budapest belvárosában

 

Muszáj beköltöznöm a szakkollégiumba ahhoz, hogy ignácos lehessek?

Lehetsz belsős (bentlakó) és külsős is. Külsősként is minden programunkon részt vehetsz és a kötelezettségek is ugyanazok, mint a bentlakóknak. A különbség csupán annyi, hogy nem a szakkollégiumban laksz.

Milyen a kollégium épülete?

2011-ben teljesen felújították, így az egész épület - a bútorokat is beleértve - igényes és új. A szobák nem koedukáltak, többségük 2 fős, mindegyikhez tartozik külön fürdő. Ezen kívül számos közös helyiség áll a kollégisták rendelkezésére (TV szoba, kondi terem, folyóirat-olvasó, közös konyha, könyvtár, számítógép-terem, szintenként mosókonyhák, terasz, belső udvar stb). Csekkold az Otthonunk" pontot!

Van menza? Hogy tudom megoldani az étkezést?

Nincs, de 20 lépésnyire mellettünk található a Loyola Café, ahol minden nap többféle menüből lehet választani, ráadásul egy kis kedvezményt is kapunk. De az egész kerület hemzseg az olcsó, diákbarát étkezdéktől. Közös, jól felszerelt konyhánk kiválóan alkalmas a mindennapi főzésre. Van közhűtőnk is van, ahová a közösbe szánt ételeket helyezzük el.  (Elég jó érzés, meg mázli is ott egy meglepetés franciasalátát, vagy tortát találni.)

Kizáró ok, hogy tagja vagyok más szakkollégiumnak?

Nem, de mivel minden szakkollégium sok elfoglaltsággal jár, ezért nem javasoljuk a kettős tagságot. Ha már tag vagy máshol, jelezd a Felvételi Bizottságnak!

A szakkollégiumban teljesített kurzusokat el tudom számolni kreditként az egyetemen?

Nem. De cserébe egy teljesen független, különleges, saját tanulmányi rendszerben tanulhatsz. Kis létszámú, interaktív, gyakorlatorientált kurzusokon és projektekben vehetsz részt.

Mit lehet itt sportolni a belváros közepén?

A koliban van ping-pong és csocsó-asztal és kondi szoba, emellett minden hétvégén együtt focizunk/röpizünk másfél órát egy közeli tornacsarnokban. Persze a spontán focik és Margit-szigeti futások is a közösségi tevékenységek alapját képezik.

Minden vasárnap misére kell járni?

Nem, ellenben ha szeretnél, erre remek lehetőség nyílik a kollégiumtól 150 méterre található Jézus Szíve jezsuita templomban. Fontos a kollégiumban a nyitottság, de nem szabják meg, hogy ki hogyan éli meg hitét.

Milyen programokra van lehetőség a szakkollégium keretein belül? Lesz alkalmam a kikapcsolódásra?

Szimpóziumok, teaházak, kollégiumi bulik, heti rendszerességgel kolisport, nyáron tábor és még sok más program teszi színessé a szakkollégisták életét. Egyéni kikapcsolódásra rendelkezésünkre áll saját konditermünk, tetőteraszunk, folyóiratolvasónk és  a Párbeszéd Terme, ahol például filmnézésre is lehetőség van.

Szabad hajat, körmöt festeni, testékszert vagy tetoválást viselni?

Nem ér senkit emiatt negatív megkülönböztetés, de az igényes, ápolt megjelenés - mint mindenhol - itt is piros pont.

Van vezeték nélküli internet-hozzáférés a kollégiumban?

Vezetékes és vezeték nélküli kapcsolatra is van lehetőség a kollégium teljes területén, sőt géptermünk is van nyomtatóval.

Van arra lehetőség, hogy privát szférát alakítsak ki magamnak?

Mivel a kollégisták többnyire párosával vannak elhelyezve, ez szobán belül sem okoz túl nagy gondot, emellett a zavartalan tanulásra ott a remek könyvtár, elvonulásra pedig a kollégium kicsi, hangulatos kápolnája ad lehetőséget.

Van közös ima?

Van, de mindenki maga dönti el, hogy van-e kedve, illetve ideje eljönni az imára, tehát nem kötelező.

Jelentkezhetek akkor is, ha utolsó éves egyetemista vagyok?

Csak akkor, ha a következő évben is lesz aktív hallgatói jogviszonyod, tehát ha folytatod a tanulmányaidat valamilyen más felsőoktatási intézményben (BA,BSC,MA,MSC). Phd hallgatóknak csak albérleti lehetőséget tudunk biztosítani.

Kik laknak együtt a szakkollégium épületében?

Az intézményben több mint 60 szakkollégista lakik együtt 10-15 külföldi hallgatóval és albérlővel. Munkaidőben itt tartózkodik a szakkollégium rektora, titkárnője és külügyi referense is.

Hol van a szakkollégium?

A Szent Ignác a belvárosban (1085 Budapest, Horánszky u. 18.) van, számos egyetemhez, pl. az ELTE BTK-hoz, ELTE ÁJK-hoz, PPKE JÁK-hoz, Corvinushoz is nagyon közel.

Vihetek vendégeket a szakkollégiumba?

Hát persze! Szívesen látunk bárkit este 10-ig, de van vendégszobánk is, úgyhogy akár itt is maradhatnak éjszakára jutányos áron a barátaid, rokonaid.

Miért jó, hogy nem csak szaktársakkal vagyok együtt?

Közös TDK munkák, publikációk születhetnek a szakterületek együttgondolkodásából. A hétköznapokban szívhatod magadba a különböző tudományok látásmódját és gondolkodásmódját.

Vannak határon túli magyar szakkollégisták?

Igen, vannak. Örömmel várunk téged is, ha kedvet kaptál a jelentkezéshez. Ugyanaz a felvételi eljárás vonatkozik rád is, mint bárki másra.

Miért jó ignácosnak lenni?

Az Ignác különleges helyet foglal el a szakkollégiumok sorában. A szakmaiság és közösségiség mellett kiemelkedő szerep jut a lelki élet fejlődésének és sok figyelmet szentelünk a társadalmi felelősségvállalásnak is. Egyebek mellett kevés ilyen kedvező helyen fekvő kollégium létezik, mely ennyi szórakozási lehetőséget nyújt. Meg kell még említeni a felejthetetlen kollégiumi bulik hangulatát, és mindazt a rengeteg közös élményt, melyek remek csapattá kovácsolnak bennünket.

Csak katolikusok vannak a kollégiumban?

Nem. Nyitottak vagyunk bármilyen felekezet tagjaira, a római katolikusokon és görögkatolikusokon kívül vannak köztünk reformátusok és baptisták is.

Mi a különbség belsős és külsős szakkollégista között?

A belsős és külsős szakkollégiumi státusz között csupán annyi a különbség, hogy a belsősök a szakkollégium épületében laknak, a külsősök viszont nem. Ebből kifolyólag a külsős kollégista kollégiumi díja kevesebb, mert neki csak a tanulmányokhoz kapcsolódó kiadásokat kell fizetnie. Bármelyiknek is jelentkezel, ugyanazon a felvételi eljáráson fogsz részt venni és a későbbiekben ugyanazok a jogok és kötelezettségek vonatkoznak majd rád is.

Hányan jelentkeztek a tavalyi évben és ebből hányat vettetek fel?

A tavalyi évben 115 jelentkezőnk volt, ebből 20 elsőst vettünk fel, tavaly előtt 172-en jeletkeztek és 14 elsős csatlakozott hozzánk.

Van kötelező hittanóra?

Nincs. A tanulmányi rendszerünk kereti között viszont lehetőséged van megismerkedni a jezsuita szellemiséggel és imamódokkal.

Miért több az Ignác, mint a többi szakkollégium?

Az Ignác különleges helyet foglal el a szakkollégiumok sorában. A szakmaiság és közösség mellett kiemelkedő szerep jut a lelki élet fejlődésének és sok figyelmet szentelünk a társadalmi felelősségvállalásnak is. Kollégiumunk egyedülálló a nemzetközi tapasztalatszerzés terén is (külföldi ösztöndíj-lehetőségek, gyakornoki pozíciók, tanulmányutak). S kevés ilyen kedvező helyen fekvő kollégium létezik, amely ennyi szórakozási lehetőséget nyújt. Meg kell még említeni a felejthetetlen kollégiumi bulik hangulatát, és mindazt a rengeteg közös élményt, melyek remek csapattá kovácsolnak bennünket.

Mi az a szakkollégium?

A szakkollégium a hazai felsőoktatási rendszer sajátos tehetséggondozó intézménye. Minden szakkollégium eltérő működési rendszerrel bír, hat alapelvben mégis egyetértenek: Szakkollégium csak olyan egyetemi hallgatókból álló intézmény lehet, amely széleskörű autonómiával, kiterjedt önkormányzattal, valamint együttlakó bázissal rendelkezik. Működésének középpontjában a magas színvonalú szakmai munka áll, célul tűzi ki a társadalmi problémákra érzékeny értelmiség képzését, ezen kívül nagy hangsúlyt helyez diákjainak emberi és szakmai fejlődésére is.

Van jelentkezési korhatár?

Nincs. Már létező, vagy a következő évtől aktív egyetemi jogviszony a tagság megkezdésének feltétele.

Mik a követelmények az Ignácban, mennyi időt emésztenek fel a kötelező programok, jut elég időm az egyetemre/barátokra?

A különböző évfolyamoknak különböző számú, félévenként átlagosan 2 kurzust kell teljesíteni (heti 1-1 alkalom, melyek 1,5-2 órát vesznek igénybe). (Bővebben: lásd a Rólunk/Szakmaiság fület!) Valamint a szakkollégista létet színesíti még a csapatokban (ún. teamekben) végzett munka, amelyek feladatai a csapat profiljától függően igen eltérőek. A helyes időbeosztás kihívást jelent, de tapasztalatunk szerint a kollégiumi tevékenység nemhogy akadályozná, de elősegíti egyetemi munkánkat.

Miért jó szakkollégistának lenni?

A szakkollégisták egy összetartó, valódi csapatot alkotnak, nagy hangsúlyt fektetve a közvetlen kapcsolatok kialakítására. Itt tényleg kipróbálhatod magad, fontosnak tartjuk a magas szakmai színvonal eléréséhez megfelelő környezet kialakítását. Támogatjuk, motiváljuk egymást, egy elfogadó, vidám közösség keretein belül igyekszünk elősegíteni a másik önkiteljesedését.

Van olyan kurzus, ami segít elmélyedni a saját szakterületemben?

A kötött tanulmányi rendszerünk általános ismeretek átadására fókuszál. Bármikor lehetőséged van, hogy a kollégium anyagi támogatásával saját kurzust indíts, ha van rá elég jelentkező.

Milyen az ignácos felvételi?

Az Ignácban kétfordulós felvételi van, amit tavasszal tartunk. Első körben egy írásbeli pályázatot kell benyújtanod, majd ennek pozitív elbírálása után hívunk be a szóbeli meghallgatásra. Itt két bizottság előtt kell megjelenned, az egyiket három szakkollégista alkotja (FEB = Felvételi Bizottság), a másikat pedig a szakkollégium vezetősége (a kollégium rektora, a kollégiumi lelkész és a Diákbizottság elnöke).

 

Milyen feladatok vannak a kollégiumban?

Mivel a kollégium egész éves működését a hallgatók tervezik meg és aztán hajtják végre, ezért rendkívül változatos feladatkörökben próbálhatod ki magad. Kollégiumi hétvége szervezés, előadók meghívása, konferenciákon való részvétel, újságcikkek és különböző marketing anyagok létrehozása, csapatvezetés, stratégiaalkotás, elemzések készítése, kapcsolattartás, hitélet megszervezése, támogatók felkeresése, szeretetszolgálat.

Ki a felelős a kollégium tisztaságáért?

A közös helységeket a takarítónőnk, Bea tartja tisztán. A napi konyhatakarításra magunkat osztjuk be egész évben. A szoba és a hozzátartozó fürdő viszont csak a szobában lakók felelőssége.

Milyen a fiú/lány arány?

Jelenleg több fiú szakkollégista van, mint lány, a fiúk és lányok aránya kb. 70-30%. Mivel kollégiumunk koedukált, egyaránt várjuk lányok és fiúk jelentkezését is.

2014-ben elnyertük a Kiváló Magyar Tartalom címet!A Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium honlapja Felhasználóbarát Honlap!Regisztrált Tehetségpont vagyunk!A szakkollégisták által indított konyhablogA szakkollégisták által indított konyhablog